Véget ért a héten az RTL streaming beindító sorozata, a Király. Zámbó Jimmy tagadhatatlanul a magyar popzene egyik legsikeresebb előadója. Mai szemmel felfoghatatlan az a karrier, amit ő befut és Magyarország első zenés, életrajzi sorozatát látva csak pislog az ember, hogy ez tényleg megtörtént, valóban ilyen sikereket ért el ez a bazári-kinevetendő-trash arc? Ugyanis Jimmy az én fife generációmnak nem több, mint egy mém. A techno “Még nem veszíthetek”, a vizsgaidőszak himnusz “Bukott diák” vagy a jobb időket megélt Facebook-oldal “Minden nap egy kép Zámbó Árpiról” címmel. Az, akit csak idős emberek küldenek egymásnak rémes, giccses, G-Portált idéző képekkel-gifekkel.
Pedig vétek lenne letagadni, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország megérthetetlen az ő személye nélkül. Hogy mégis milyen lehetett zenészként egyik évben még a támogatott előadói státuszért küzdeni, majd a másikban csomagtartóból árulni a kazettákat, ezzel is felturbózva a sikerességet mérő eladási számokat vagy hogy milyen is az, hogy a siker végre nem jelenti egyszerre az “elitté” válást, a Rózsadombra költözést, a kaviár evést, hanem a raklapnyi pénzből igenis lehet Csepelre költözni és susogós mackóban enni a paprikás krumplit. A sorozatban végigkísérjük ezeket a lépcsőfokokat Jimmy életében és milyen jó, hogy így tesz, mert egy olyan szeletet mutat meg országunkból, ami még a mostani harmincasoknak is már csak egy ködös emlék.
Én például rendszeresen néztem gyermekként a nagymamámnál a Dáridót, de valahogy a “Dalban mondom el” RTL műsor vagy a Három királyok turné teljesen kimaradt és míg hét évesen élesen emlékszem a szeptember 11-ei tragédiára, Jimmy halálának hírére valahogy nem állt le a családi élet fél évvel előtte. A saját kulturális emlékezetemben márcsak a paródiák maradtak meg, amik vagy ízléstelenül viccelődtek halálának körülményein vagy azon, hogy haha, ő a világ legrondább nője. Ezt az élt a sorozat sem kendőzi el és néha egészen meglepő hogyan építi bele a történetbe vagy a karakterizálásba. Sőt, igazából kifejezetten kreatív és érett az, ahogy az egész Jimmy-kultuszhoz áll a sorozat. Hogy ki is ő, milyen a megítélése és hogy eközött mennyi hasonlóság és eltérés van.
Elvárás egy ilyen sorozatnál, hogy a főszereplő jó legyen vagy ha rossz is, egyszer javuljon meg. A Király sorozattal kapcsolatos aggályok pedig leginkább erről szóltak az én fejemben. Itt van Jimmy, akiről köztudott, hogy egy kezelhetetlen, nárcisztikus figura, aki ráadásul hűtlen és abuzív, amit még a dalaiban sem titkol. (Vajon hány nő tartott ki alkoholista, bántalmazó férje mellett Jimmy miatt?) Miért pont ő kapja meg azt az elismerést, hogy Magyarország első zenés biopicje róla szóljon? Aki ráadásul nem tudja kicsoda Jimmy, abban jogosan merül fel, hogy miért is kéne néznie ezt az alakot. A poszt címe feleségem szájából hangzott el, mikor az ötödik rész után már nem akarta tovább nézni a sorozatot Jimmy vállalhatatlan viselkedése miatt. Pedig a legrosszabb még hátra volt. Izgalmas alkotói döntés, hogy egy ilyen volumenű karaktert ennyire kegyetlenül mutassanak be és nem hiszem, hogy Kovács Dániel Richárd főrendező vagy Zomborácz Virág vezető író bárhol is visszafogta magát. A sorozat elején még csak-csak kapunk válaszokat viselkedésére, vannak karakterizáló pillanatok, amik bemutatják nehéz gyerekkorát, de egy idő után mindenki számára egyértelmű lesz: életét tekintve aligha érdemli meg, hogy figyelmet fordítsunk rá és megkapja szeretetünket. (Spoiler következik: Talán a sorozat is ezen a vonalon mozog, hisz az egyik utolsó jelenetben, Jimmy halála után egy elképzelt mennyországában járunk. Ott ül megérdemelt trónján a király, azonban senki sem veszi körül, teljesen egyedül van.)
Feleségem mondata azonban bennem maradt, ugyanis a sorozat legjobb részei, legmeghatóbb pillanatai, mintha egyáltalán nem Jimmyről szólnának.
Háfra Mari (Bíró Panna Dominika), Zámbó Krisztián (Georgita Máté Dezső) és Zámbó Edit (Schell Judit) karakterei messze kiemelkednek nyers, tragikus történetükkel. Megmutatják, milyen, ha társra, közös életre vágysz, de birtokolni akarnak vagy száműznek. Hogy milyen, ha édesapád csak elveszi tőled a levegőt és így esélyed sincs az önálló életre. Hogy milyen, ha elhitetik veled, hogy te a világot jelented valakinek, de igazából sosem tartott többre téged mint egy házi szolga.
Ugyanígy megrendítő látni, ahogy egyes életek kizárólag a Jimmy körüli legyeskedésről szóltak és szól a mai napig. Zámbó Árpi (Schruff Milán), Marietta (Rainer-Micsinyei Nóra) és Tihamér (Eötvös András) figurája a sorozatban képtelen egy hangyányi önreflexióra is és mindent megtesznek azért, hogy az utolsó fillérig is megkapják, ami nekik “jár”.
Mégis, a Jimmy körül lévők legfelfoghatatlanabb története Kincsőé (Döbrösi Laura), a rajongóé, a fiatal lányé, akit a nincstelenség kizsigerel. Akinek az egyetlen igazi az életében ennek a hazug tenornak a hangja. Aki szó szerint élt és halt a királyért. Azért a királyért, aki mikor végre találkoznak, magasról tesz arra amit mond és azon kesereg, hogy az őszinte, rajongói kitárulkozásnál bezzeg miért nincs ott a tévé.
És talán ez az egész Jimmy-történetnek a legnagyobb rejtélye számomra. A sorozatban számtalan embert látunk, aki a király rajongójává válik. A bolti eladó, a háziasszony, a fémtelepen dolgozó, a prostituált, a hajléktalan vagy a kórházban fekvő haldokló. Hús-vér emberek, akik egy olyan Magyarországon élnek, ahol esély sincs arra, hogy egy hangyányit is javuljon az élet és a Jimmynek szóló leveleikben arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az életükben az ő zenéje az egyetlen boldogság, az egyetlen reménysugár, az igazi gyógyító erő. Hálásak, hogy „azt énekled, ami az örömöm, gondom nekem is, csak olyan csodaszépen, ahogy én nem tudnám soha. És akkor nemcsak, hogy meg vannak végre a szavak rá, de már rögtön nem is fáj annyira.“
Nem azon értetlenkedem, hogy Zámbó Jimmy hogy lehet király és hogy népe miért tette őt azzá. Az a rejtély számomra, hogy hogy tudjuk kinevetni és elfelejteni mindazokat az embereket, akik számára sokat adott az ő zenéje. Akik erőt merítettek belőle, mert máshonnan nem kaptak. Akiket vigasztalt hangja, mert más nem fogta kezüket. Akik betették a „Nézz le rám, Istenem“ című számot és a dalban meghallották az életük legmélyebb kérdéseire válaszoló Istent, mert ezt az örömhírt más nem tudta átadni nekik.
És mi nevettünk rajtuk, meg gúnyoltuk őket, pedig csak arra vágytak, hogy egy jobb országban élhessenek egy jobb életet.
Helyesen írja György Péter esztéta: „Van egy Magyarország, hol Jimmy a király, és egy másik Magyarország, mely tudomást sem vesz róla. [... El kell döntenünk, hogy] a mindenkit megillető szolidaritás az erősebb, vagy a bármely ízléseltérés okán adódó undor.“
A Király sorozat szerintem tudja ezt és a legjobb akkor, mikor kimondja: csak Zámbó Jimmyt ne, hanem mindenki mást.
Ez a bejegyzés eredetileg 2023. január 20-án jelent meg Substack felületünkön. Ha tetszett és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.