Hodász András coming outja elsősorban tanúságtétel

Pető Attila ítéletétől volt hangos a sajtó az elmúlt hetekben. Ő az, akit zaklatás miatt bűnösnek mondott ki a bíróság, mert nem akarta annyiban hagyni az őt gyerekkorában molesztáló pap kivizsgálását. Az ítéletet Hodász András is értékelte a Szemlélek blogon, ahol most először arról is beszélt, hogy ő maga is egy pap áldozata volt.

Hodász az elmúlt években az egyik legismertebb egyházi személy lett. Olyan hangot ütött meg megszólalásaival, amit addig sokan hiányoltak az egyház részéről. Talán nem véletlen, hogy ilyen hamar, ennyire sokan rátaláltak. Még én is kaptam a nem-keresztény barátaimtól kérdéseket, hogy na, te mit gondolsz erről a csávóról?

Ez a hét most róla szólt. Egyből elkészült a Telex-interjú, érkeztek az András atyát támogató bejegyzések (talán ez is az) és megjelentek az írásával kapcsolatos kritikák is. A kommentekről meg ne is beszéljünk. Valahogy Magyarországon még mindig nehéz elhinni azt, hogy igenis történhet bántalmazás az emberrel és azt igenis lehet némán, éveken-évtizedeken át hordozni.

Hodász Andrásról az a kép él a fejemben, hogy ő olyasvalaki, aki ezen évek óta dolgozik: terápiában, lelki- és baráti beszélgetésekben vagy szakmai kutatásban. Erről – a magyar egyházi környezetben meglepően szokatlan módon – nyíltan és hosszan beszél. Valószínűleg pont azért állt elő most ezzel a hírrel, mert egy ideje elmondhatóvá vált benne az elmondhatatlan. Már eljutott oda az önismeretben, hogy ezt képes legyen megtenni és ennek nyilvánosságával együtt élni. És lehet kritizálni amiatt – meg is teszik –, hogy na ez egy újabb vagy éppen utolsó lehetőséget ad arra, hogy benne maradjon a köztudatban, ha már nem tudja majd kihasználni papi tekintélyét. Azt gondolom, hogy félreértjük Hodász Andrást és mindenki mást, aki saját tragédiájának nyilvánosság elé tárásával küzd azért, hogy valami megváltozzon.

Mindenki arról írt, hogy András atya coming outol, de azon kevesen gondolkodtak el, hogy mit is jelent szövegében a plébánián megrugdosott ajtó. Hogy az egyház hogyan zárja be kapuit azok előtt az emberek előtt, akik sóvárogva várnak a templom falain belül megnyugvásra vagy segítségre. Pedig annyira egyszerű ez, annyira egyértelmű helyzet áll előttünk, Hodász is leírja: “ha nyitva van az ajtó, nincs mit megrugdosni.” Ez áll a Pető Attila-ügy körüli felháborodás mögött. Ránéznek az emberek az egyházra és azt látják, hogy itt a legnyilvánvalóbb dolgok mennek félre.

És Hodász András, mégha csak ezzel a rövid, fentebb idézett mondattal is, de megmutatja, hogy lehetne másképp.

Lehet úgy látni ezt a szöveget, hogy távozásával és nyilatkozatával még egy utolsó lyukat fúr az egyház süllyedő hajójába, de az ő bántalmazásának története jelen esetben tanúságtétel.

Tanúságtétel arról, hogy igenis van tovább. Hogy igenis idővel, munkával és segítséggel elmondhatóvá válik az elmondhatatlan. Hogy igenis a saját történetünket lehet arra használni, hogy azzal jobb hellyé tegyük a körülöttünk lévő világot. Hogy el lehet egy olyan egyházat elképzelni és formálni, ahol szélesre van nyitva mindenki előtt az ajtó és ahol ez az ajtó van a középpontban. (Jn 10,9)

Evangéliumi cselekedet ez. A kereszténység legfőbb feladata. Ne legyen belőle csak szalagcím és bulvár.

Ez a bejegyzés eredetileg 2023. február 17-én jelent meg Substack felületünkön. Ez a bejegyzés eredetileg 2023. március 17-én jelent meg Substack felületünkön. Ha tetszett és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.