Régóta vártuk, hogy megérkezzenek a 2022-es népszámlálás eredményei, és kedden végre meg is osztotta ezeket a KSH. A magyar lakosság felekezeti-vallási megoszlásának adatai magukért beszélnek:
A római katolikus egyház 2011 óta közel egymillió embert (25%), a reformátusok több mint kétszázezret (19%) veszítettek, az evangélikusok számarányukat tekintve szintén 18%-os fogyással számolhatnak (kétszáztizenötezerről százhetvenhatezerre csökkent a magukat evangélikusnak vallók száma), így először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon.A legmegdöbbentőbb adat mind közül talán mégis az, hogy a megkérdezettek 40%-a egyáltalán nem kívánt válaszolni a KSH vallással kapcsolatos kérdéseire. Ez a tíz évvel ezelőtti 27%-hoz képest óriási ugrás. A magyar lakosság majdnem fele döntött úgy, hogy valamilyen okból nem szeretett volna nyilatkozni arról, vallásos-e vagy sem.
Egy gyors Facebook-posztban kedden mi is reagáltunk az eredményekre. Ebben azt írtuk, hogy vélhetőleg nagyon sok értelmezés fog születni az elkövetkező napokban, hetekben zárt vagy éppen nyitott beszélgetésekben, kávé vagy bor mellett arról, hogy hogyan érdemes értékelni ezt az eredményt, ami egyértelmű csökkenést mutat. (Kivéve az ortodox keresztények és az „egyéb keresztények” számát, az övék valamivel növekedett.)
Sokan bizonyára az egyház jövőjét siratják, mások az eddig megbízhatóan érkező állami támogatások potenciális kiesése miatt aggódnak majd, és persze sokan lesznek a kárörvendők is. De lesznek olyanok is, akik nem a kereszténység csökkenő számadatain tűnődnek, hanem amiatt esnek kétségbe, hogy hogyan növekedhetett azoknak a száma, akik eddig vallásosnak, most pedig vallástalannak vallották magukat.
Mindent összevetve szerintünk azonban az az igazán tragikus, hogy az elmúlt tíz évben a kereszténység nem tudott olyan alternatívát felmutatni, amely azt váltaná ki az emberekből: jó, hogy keresztény vagyok, és jó, hogy ez a közösség a lelki otthonom.
Mindez azonban egyben lehetőség is, hogy számot vessünk: kik is vagyunk mi, keresztények, és hogyan vagyunk jelen ebben a világban? Képesek vagyunk megmutatni azt, hogy nálunk örömhír van, egyfajta többletenergia, amely életre hív, és túlmutat mindannyiunkon? Még ezeken a sete-suta grafikonokon és Excel-táblákon is.
A történelmi egyházak hivatalos reakcióját tekintve kérdéses, hogy az egyház megújulásának igénye és lehetősége fogalmazódik-e meg az adatok értelmezésekor és kommunikációjakor. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia háláját fejezte ki tagjai felé, és kiemeli, hogy a „vallásukat kimondottan kinyilvánító” válaszadók több mint kétharmada továbbra is katolikusnak vallja magát. A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pedig mintha még egy kis dicsekvést is belecsempészett volna szolidaritási nyilatkozatába: „Semmilyen mértékben nem szépíti számunkra mindezt az az összehasonlítás, hogy a nagyobb felekezetek közül az evangélikusok csökkenése volt a legkisebb mértékű, hiszen a kereszténység egészének ügye a mi ügyünk is.” A fogyás okozta csalódottság tortájára azonban a Magyarországi Református Egyház honlapján olvashatók tették fel a koktélcseresznyét azzal, hogy azt írják: „…a reformátusok növelték híveik arányát a válaszadók között.” Egy egész estén keresztül gondolkodtunk azon, mégis hogyan jött ki ez a matek, és a következőre jutottunk: hogyha elvesszük az adatokból a nem válaszolókat, és százalékosítjuk a felekezeti eloszlást a válaszadók között, akkor valóban (apró) növekedést láthatunk a fogyás ellenére. Ez az alábbi ábrán látható jól:
A népszámlálási adatok értékeléséhez különösen ajánljuk Máté-Tóth András és Rosta Gergely beszélgetését, akik vallásszociológusként elemzik az eredményeket. (Az előbbi ábra forrása is ez a videó.)
A tőlük érkező egyik legfontosabb felvetés talán az, hogy
vajon ezek a számadatok a népegyházi keretek abszolút végét jelentik-e.
Legalább húsz-harminc éve húsbavágó kérdése az egyházaknak, hogyan gondolkodjanak saját identitásukról: nagy kulturális egységként, ahova kötődnek hívők, nem hívők egyaránt, vagy egy identitásában erős, hitvalló közösségként, ahová valóban csak azok tartoznak, akik teljesen elkötelezettek a kereszténység ügye iránt. Nemcsak a számadatok szempontjából érdemes ezt a kérdést végiggondolni, hanem afelől is, hogy például
van-e egyáltalán a magyarországi egyházaknak bármilyen társadalmi képzeletet formáló ereje ma.
Hitelesek-e annyira (vagy egyáltalán), birtokában vannak-e olyan elismerésnek, szakmai megalapozottságnak vagy józanságnak, ami miatt a lakosság azt érezheti, hogy egy kicsit is számít nekik az, hogy mit mondanak, mit képviselnek? Fabiny Tamás evangélikus püspök úgy fogalmazott 2022 karácsonyán az Indexnek, hogy „[egyházként] a kormányzó keresztény politikusok lelkiismerete szeretnénk lenni”. Ezt természetesen lehet úgy is érteni, hogy az egyház feladata, hogy a teljes magyar társadalom lelkiismerete legyen. A kérdés tehát nemcsak az, hogy megszólalnak-e egyáltalán a lelkiismeret hangjaként az egyházak, hanem az is, hogy ha és amennyiben igen, az egyáltalán érdekel-e még bárkit is.
Ami mellett viszont nem lehet elmenni, hogy a jelenlegi politikai kurzus elmúlt tíz évének meghatározó témája volt a kereszténység megerősítése, helyzetbe hozása, megóvása és szövetséges státuszba emelése. Mi is erre a nyilvánvaló politikai törekvésre reflektálva neveztük el blogunkat Keresztény Kultúrának, mert úgy éreztük: valami egészen mást szeretnénk megmutatni a kereszténység szerteágazó, titokzatos világából. Keresztény kultúrája attól lehet egy közösségnek, ha azt tevékeny szeretettel formálják a hívő keresztények, és nem attól, ha ezt a Parlamentben kijelölik. (Erről a problémáról rengeteget írunk már korábban, lásd itt, itt és itt.)
Számtalan okot lehetne még sorolni, hogy mi okozza az egyháztagság folyamatos csökkenését vagy a nem válaszolók nagy arányát, de a mostani számok tükrében azt is magabiztosan ki lehet jelenteni, hogy a megannyi sikertelen megmentő narratíva mellé a magyarországi politikai keresztény kurzust is oda lehet tenni.
Itt az idő, hogy új fejezetet nyissunk, ha valóban fontos nekünk a kereszténység jövője.
Ha tetszett ez a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel vagy fizess elő Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.