A Halloween lassan teljesen átveszi az ősz felett az irányítást, miközben azt sem tudjuk, valójában miről is szól ez az “ünnep”. A polcok ilyenkor októberben megtelnek töklámpásokkal, gagyi szörnyalakokkal és az ünnepre marketingelt édességcsomagokkal. Az iskolák pedig újabb lehetőséget adnak a gyermekeknek a beöltözésre azzal, hogy halloweeni délutánokat tartanak – gondolom, a szülők odáig vannak azért, hogy egy tanévben már két jelmezt kell felkutatniuk.
A magyarországi kereszténység nagy kritikusa annak, hogy ez az angolszász eredetű ünnep népszerű lett nálunk is. Még ha nem olyan kegyetlenül lép fel ellene – reméljük –, mint az a cseh pap, aki szétrúgta a gyerekek „sátáni” töklámpásait. A legtöbbször előkerülő érv a halloween ellen az, hogy pogány eredetű, és a pogányság összeegyeztethetetlen a kereszténység Istenébe vetett hittel. Ennek elsősorban bibliai gyökerei vannak, hiszen a Szentírásban számtalan olyan intést olvashatunk, amelyek az idegen istenek imádásától tiltják el az embert. A korabeli zsidóság számára különösen fontos volt ez a tiltás a zsidó identitás kialakítása és megerősítése szempontjából, mivel így minden, ami más, ami idegen, ami bálvány, ami pogány, az a gonoszság szimbólumaként maradt meg, amelytől vagy tartózkodni kell, vagy azt emésztő haraggal elpusztítani. A kereszténység pedig továbbvitte magával ezt a hagyományt, hatalmának csúcsán minden eszközzel üldözve a pogányságot.
Talán a cseh pap idézett esete is jól érzékelteti azt, mára mennyire eltűnt ez a hatalom. Az a birodalmi, terjeszkedő mentalitás, amelyben a kereszténység képviseli az egyetlen igazságot, és feddhetetlen gazdaként áll mindenek felett, a 21. századra végleg elvesztette létjogosultságát – és nem véletlenül. Az egyház által elkövetett bűnöket egyre nehezebb elkendőzni, mert egyre nyilvánvalóbbak mindenki számára, és pont ez a mindenek felett álló mentalitás az, ami ellehetetleníti a bűnökkel való szembenézést és az általuk okozta fajdalmakból való gyógyulást. Ezért azok, akik még foggal-körömmel ragaszkodnak a kereszténység régi, mindent leuralni akaró rendszeréhez, ma már inkább tűnnek nevetségesnek és hiteltelennek, mint erősnek és követendőnek. A pogányság elleni ádáz küzdelem pedig inkább tűnik szélmalomharcnak, mint valós, az embert egzisztenciálisan érintő problémának, krízisnek.
Persze érkezhet a kritika: nem tudhatom én, hogy mégis milyen démoni erők szabadulnak fel, és támadják meg az embert halloweenkor vagy a másik fő ellenségben, a jógában, ami aztán szétszedi az ember életének minden szövetét – és aláírom, tényleg nem tudhatok mindent. Viszont ha ezt vallom, akkor el kell fogadnom, hogy a kereszténységben megismert, általam is hitt mindenható Isten munkája tönkretehető és elpusztítható egy egyenrangú ellenfél által. Sőt egészen apró dolgok, mint egy töklámpás vagy szellemrajz is rést ejthet azon az erős váron, amely engem oltalmaz minden időben. Ez pedig már ellentmond annak, hogy egyetlenegy Isten van, aki Teremtője és Ura mindennek. És persze lehet ezt az egyetlen Teremtőt és egyetlen Urat egyfajta bálványként imádni, aki a földön munkálkodó erők közül a legerősebb, de a jézusi történet talán pont arra irányít minket, hogy az Istenhez fűződő viszonyunk nem mechanikus, hanem nagyon is élő. Hogy ő egy személy, akivel nekem dolgom van. Nem az a dolgom, hogy áldozatot vigyek elé, meg hogy mutassam a bizonyítványt, hogy ellenálltam minden démoni kísértésnek, hanem hogy egyáltalán vagyok, és gondolok rá. Hogy tudassam vele a kételyeimet vagy a vágyaimat. Hogy megbizonyosodjam arról, hogy ő bennem lát valami egészen mást, valami többet, mint amiről nekem tudomásom van. A személyes kapcsolatnak persze vannak hullámvölgyei, vannak jobb és rosszabb időszakok, és olyan is van, hogy ez a kapcsolat a nullával egyenlő, de ez a kapcsolat még ebben a nullában is fennáll, és nem törölhető el semmiféle dekorációval vagy testgyakorlattal. Ezt hinni miben más, mint a babonákat követni?
Ami azonban a valódi kihívása halloween megjelenésének, az az, hogy mennyire nem tudjuk és nem is akarjuk tudni azt, hogy mit és miért is ünneplünk egy adott évben. Karácsony, húsvét, pünkösd vagy halottak napja – ezek mind egyházi ünnepek, és ember legyen a talpán, aki egy ezekkel kapcsolatos kvízen maximum pontszámot érne el. A nemzeti ünnepeinkkel szerencsésebbek vagyunk, hisz adott egy történelmi esemény, és azt vagy felelevenítjük, vagy újraértelmezzük a jelenre vonatkoztatva minden évben. Pontosabban megteszik ezt helyettünk mások: a politikusok vagy az iskolai előadásokat szervezők. Nem azt hiányolom persze, hogy nincs megfelelő tudásunk ezekről, hanem hogy nincs velük élő kapcsolatunk. Karácsonykor hálát adhatunk azért, hogy itt vagyunk, élünk, és élvezhetjük mindazt a sok ajándékot, amellyel eláraszt minket az élet. Húsvétkor feleleveníthetnénk, hogy melyek azok a nehézségek, amelyekből sikerült megszabadulnunk, és elmondhatnánk egymásnak, hogy melyek azok, amelyekből még szabadulni szeretnénk. Halottak napján pedig számot vethetnénk a mulandósággal. Hogy eltávoznak mellőlünk szeretteink, és hogy a mi életünk is véget ér egyszer.
Ne a mainstream filmek vagy az áruházak polcai mondják meg nekünk, mi az ünnep, hanem mi járjunk annak végére, mi keressük fel annak most, aktuálisan nekünk szóló üzenetét.
Így halloween is – a sok nyűge mellett – talán lehetőség arra, hogy végiggondoljuk mindazt az életünkben, ami rettegéssel tölt el minket, és hogy vajon szembe tudunk-e szállni azzal. Emlékszem, az egyik hittanosom tavaly gázszámlának öltözött az iskolai halloween-bulin, és bár ez talán nem az ő életkérdése leginkább, de én gázszámlafizetőként jót kacagtam rajta, hogy mennyire igaz. És ha már tudok kacagni rajta, ha már meg tudom nevezni, hogy mekkora félelemmel tölt el az, hogy vajon képes leszek-e fizetni a közüzemi számlákat, akkor talán kezdeni is tudok vele valamit. És mennyi ilyen félelmünk van, ami pont azzal tud oldódni vagy kezelhetővé válni, hogy először megnevezzük: igen, ez az, ami megbénítja az életemet. Ezt nem a töklámpás fogja megtenni, sem a beöltözős bulin felvett szexi jelmez. Ezt a munkát minden ünnep idején magunknak kell elvégezni. Mert így válik el az, hogy halloweennak van-e értelme a mi életünkben, vagy nincs. És leginkább így lehet egy rég elfeledett ünnep újra valóság.
Ha tetszett ez a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel vagy fizess elő Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.