A héten mutatták be Szűcs Kinga Nyitottá válni – Növényi etika és teológia című könyvét. Jó ideje birtokomban van a könyv kézirata, mivel én moderálhattam a könyvbemutató kerekasztal-beszélgetését. A könyv a felszínen azt a látszatot keltheti, hogy akadémiai közegnek, teológusoknak szól, pedig tartalma mindenkit húsbavágó módon érint, mivel azt a kérdést feszegeti: az egy egyre inkább súlyosbodó ökológiai válság közepén mit kezdjünk a körülöttünk lévő növényi világgal? Lányi András író, filozófus így ajánlja a könyvet: „Szűcs Kinga úttörő vállalkozása egy olyan etika lehetőségére hívja fel a figyelmet, melynek kiindulópontja nem az, amit ismerni vélünk, hanem az, ami tőlünk felfoghatatlanul különbözik, és értelmünk számára megragadhatatlan. Az élet tőlünk legtávolabb eső formái iránti szolidaritás és tisztelet segít, hogy jobban megértsük a saját léthelyzetünket egy több-mint-emberi világban, amelyhez és amelynek egész életünkkel tartozunk.”
Jómagam az első oldalakat akkor olvastam, amikor moziba készültem, hogy megnézzem a legújabb Marvel-filmet, a Galaxis őrzői: 3. részt. Ha valaki nem tudná, ez a képregényfilm egy olyan szuperhőscsapatról szól, akik korántsem a megszokott daliás hősökből állnak. Van köztük kegyetlen bérgyilkos, bosszúszomjas harcos, piti tolvaj, de ami igazán szedett-vedetté teszi a bandát, hogy van köztük egy beszélő mosómedve is, és egy fa, aki csak annyit tud mondani: „Én vagyok Groot.”
James Gunn, a film rendezője talán az egyik legizgalmasabb karriert futotta be az elmúlt évtizedben. Pályája elején a Troma stúdiónak dolgozva gyártott nyomdafestéket nem tűrő filmeket a kilencvenes évek végén, amelyekben minden képkocka arra volt hivatott, hogy sokkolja a nézőt. Majd a 2008-ban furcsa humorának betetőzése volt a James Gunn PG Porn (ford.: James Gunn korhatáros pornója), amiben a pornófilmek jól ismert (?), abszurd narratíváit parodizálta ki. Majd 2012-ben megtalálta a Marvel, hogy váltsa valóra a gyerekbarát Disney addigi legmerészebb vállalkozását, és csináljon filmet a fent említett beszélő mosómedvés csapatról. Gunn pedig csodával határos módon teljesített, és a megbotránkoztató stílusát félretéve ahhoz a témához fordult, ami személyesen őt a leginkább érdekelte:
hogyan találhatnak megbecsültségre és otthonra a számkivetett, megvetett figurák?
James Gunn 2018-ban erősen kritizálta Donald Trumpot. A Trump-rajongók erre egyből rárepültek, elő is szedték az ezeréves tweeteket, amelyekben Gunn ízléstelenül viccelődik a holokausztról vagy a pedofíliáról. Bár már korábban is bocsánatot kért a tweetek miatt, a Disney mégis kirúgta. A szakmán belül nagy visszhangot váltott ki az eset, rengetegen álltak ki Gunn mellett, ami úgy tűnik, eredményes volt, hisz amint lecsendesedett a politikai zűrzavar, a képregényfilmes rivális DC is leigazolta őt, majd a Marvel is csendben visszavette. Most Gunn a DC filmes univerzumának teljhatalmú vezére, a Galaxis őrzői befejező részével pedig a csúcson búcsúzik szeretett karaktereitől.
A film főgonosza azt a nevet viseli, hogy „az Evolúció Mestere”. Célja, hogy létrehozza a tökéletes világot, benne a tökéletes társadalommal, amelyet a tökéletes teremtmények alkotnak. Hogy ezt elérje, kibírhatatlan kísérleteket hajt végre állatokon. Egészen meglepő, hogy egy „gyerekfilmhez” képest mennyire nyersen mutatja be Gunn a különböző szadista módszereket. Ilyen kísérleti alany a már említett mosómedve, Rocket is. (Nem használom a magyar fordítást. Ő nálam nem Mordály, és pláne nem Repcsi.) Ő az, akit a filmben szabályosan darabokra szednek, fémeket és chipeket beültetve összeraknak, ketrecbe zárnak és meghalni hagynak. Sosem volt főszereplő, de a trilógia során szépen lassan az ő története határozta meg azt, hogy mit is akar üzenni ez az egyszerű szuperhőstörténet:
a teremtett világban nincs olyan, hogy másodrendű, nincs olyan, hogy selejt, mert mindenki számára kell lennie egy olyan otthonnak, ahol tárt karokkal várják és élni, növekedni hagyják.
Szűcs Kinga könyvét olvasva minden etikai vagy teológiai eszmefuttatás mögött ezt a gondolatot látom visszatükröződni. Az állati világ kríziseivel csak-csak foglalkozunk (ezt a film is olyan jól teszi, a PETA például külön közleményben dicsérte a filmet), de a gondolkodásunkban a növényi világ egésze háttérben marad. Pedig a maga némaságával, szemkápráztató összetettségével, puszta jelenlétével dörömböl az ajtónkon, hogy hatalmas kincset hagyunk veszni, ha továbbra is ebben az ütemben haladnak a környezetpusztító folyamatok, ha ezután is „az örömtelen haszonszerzés, a kölcsönösség szempontjait messzemenően nélkülöző tárgyiasítás” uralja mindennapjainkat.
Spoileres résszel zárom a mai bejegyzést, mert a könyv és a film egy ponton különösen egybeesett számomra.
Groot, a fa az összes megszólalásában csak annyit mond: „Én vagyok Groot.” Ha vidám, ha szomorú, csak ez hagyja el a száját. Fa legyen a talpán, aki tudja értelmezni, hogy mikor miről is beszél pontosan . Akik először találkoznak vele a filmekben, szintén értetlenkedve figyelik őt. Azonban azok, akik régebb óta ismerik, mintha tökéletesen értenék. Legalábbis ezt sejtjük abból, hogy komplett beszélgetéseket folytatnak le vele.
De talán – ahogy ez a Vulture-cikk is írja – nemcsak a Groottal eltöltött idő a hangsúlyos a megértésben, hanem a kapcsolat mélysége is. Ha valakivel közös kalandokban veszel részt, ha valaki iránt elkezdesz törődést mutatni, ha valakit igyekszel minél jobban megismerni, akkor már sokszor szavak sem kellenek ahhoz, hogy megértsd.
Groot utolsó megszólalása a Galaxis őrzői filmekben nem a tőle megszokott mondat, hanem csak ennyi: ”Srácok, szeretlek titeket.” Groot nem más nyelven tanult meg végre, hanem mi kezdjük el érteni őt. És miért is ne értenénk? Már tíz éve nézzük őt a vásznon, számtalan filmben szerepelt, így már valóban közel érezhetjük magunkhoz, és
amikor végre megsejtjük, mi is van az ő titkos nyelve mögött, az élni, növekedni hagyó és a másikat elfogadó, befogadó szeretettel találkozunk.
Mert ez a három film, ami teljesen különböző karakterek egymásra találásáról szól, nem adhat át más üzenetet a végén.
Hazaérve még olvastam a könyvből, ez az idézet fogadott Luce Irigaray filozófustól:
„A fa csendben tanít bennünket. Ez felel meg növényi létében rejlő sorsának. A mi emberi sorsunk talán az, hogy megjelenítsük, amit a fa nyelve kimond. Ehhez arra van szükség, hogy odafigyeljünk rá, és kapcsolatban legyünk vele. (…) Saját nyelvünkön kell végiggondolni és megmutatni, hogyan járul hozzá a növényi világ emberi önmegértésünkhöz és az emberi és nem emberi létezőkkel való együttélésünk kiteljesedéséhez.”
Ha tetszett ez a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.